November 16.-án szemetet szedtünk!
Legalább 20-an gyűltünk össze, megtisztítottuk a bekötőutat és a sínek melletti részt. Az összeszedett hulladék igen tanulságosan sokrétű volt. A tehén koponyától a vaddisznótetemig és a computer hulladéktól a TV-ig volt ott minden. De persze ettől volt érdekes és sokrétű ez a feladat!
A temetőben egy 5 (vagy 6?) köbméteres konténert megtöltöttünk nagyrészt éghetetlen szemettel. Volt ott is sok minden a mécsestől a pelenkáig és a nő csizmától a sörösdobozig. Az, hogy miként kerültek ezek oda, mi közük van a temetőhöz, talán megérne egy külön tanulmányt, de ennek megírását egyenlőre elnapoltuk. Külön szedtünk egy nagy kupac zölhulladékot, amit akár el is lehetett volna égetni, de egyrészt nagyon vizes volt minden, másrészt szombat volt amikor nem szabad tüzelni. Talán majd tavasszal!
Persze közel sem végeztünk! Folytatjuk tavasszal!
Aztán kaptunk egy kosár süteményt is és polgármester úr meghívott bennünket egy sörre/üdítőre.
Köszönet érte mindenkinek!
Remek kezdeményezés! Gratulálok!
Első akciónak jó volt, az biztos!
Köszönöm hogy a részese lehetek.